Fixen rögzülő megoldás
Ahogy a kivehető, úgy a rögzített fogpótlások esetében is abszolút beszédes a név, hiszen ez esetben valóban olyan megoldásokról beszélünk, amelyek valamilyen módon fixen rögzülnek a páciensek szájüregében. A fix rögzítést kétféleképpen lehet elérni, a meglévő fogakkal, vagy ha ezek hiányoznak, akkor implantátummal. Ehhez bizonyos feltételeknek is teljesülniük kell, melyek közül a legalapvetőbb a megfelelő szájhigiénia, illetve az implantátum beültetéshez megfelelő csontállomány megléte. Ennek hiányában ugyanis nem végezhető el a beültetés. A rögzített fogpótlásokhoz tehát szükség van fogakra, vagy implantátumokra, hiszen teljes foghiány vagy kevés eredeti fog megléte esetében a hidak nem tudnak megfelelően rögzülni. A CityDent rendelőjében számos rögzített fogpótlás lehetőséget kínálunk a pácienseknek, hogy mindenki számára a legoptimálisabb megoldást találjuk meg.