Dentálhigiénés kezelések és tanácsadás egy helyen!

A dentálhigiénia szerepe

A dentálhigiénia esetében természetesen a fogalom is beszédes, hiszen lényegében a szájüreg higiéniájára, egészségére utal. Az ehhez kapcsolódó kezelések pedig ennek, vagyis a szájüreg tisztaságának kialakítását és védelmét szolgálják, elkerülve az esetleges fertőzéseket és a külvilág felé is sokszor szembetűnő kellemetlen tüneteket. A dentálhigiénés kezelések alatt tehát elsősorban fogtisztító, fogregeneráló vagy épp kozmetikai beavatkozásokat értünk.

Mindenki számára kellemetlen panaszok

A nem megfelelő dentálhigiéné okozta panaszok nem csupán számunkra kellemetlenek, de akár a külvilág, embertársaink felé is érzékelhető problémákkal járnak. Ez pedig a szájüreg egészsége mellett pszichénkre is rossz hatással lehet, hiszen nincs is lelombozóbb annál, mint mikor kiderül, hogy valamilyen ehhez köthető problémával küzdünk. Ezek a panaszok ráadásul nem csak időszakosan, hanem mindennapos gyakorisággal jelentkeznek, így érdemes mielőbb lépni. Ezek a tünetek a következők lehetnek:
  • Kellemetlen, rossz lehelet
  • Jól látható elszíneződések és lerakódások
  • Érzékeny íny, fogínyvérzés, ínygyulladás, ínysorvadás
  • Laza, kilazult fogak
  • Egyéb irritációk, kellemetlen fájdalmak

Amennyiben bármilyen hasonló panaszt tapasztal, feltétlenül keressen fel minket, hogy felkutathassuk a probléma okát és mielőbb a végére járhassunk!

Milyen eljárások tartoznak ide?

  • Fogkő eltávolítás
  • Fogtisztítás, polírozás
  • Szájhigiéniai tanácsadás

Hogyan zajlik a fogkő eltávolítása?

A CityDent rendelőjében egy alapos állapotfelmérés után korszerű ultrahangos depurátorral kíméletesen, gyorsan és fájdalommentesen végezzük el a fogkő eltávolítását. Bár az ultrahanggal végzett kezelés gyakorlatilag fájdalommentes, igény esetén érzéstelenítéssel is történhet a fogkő eltávolítása. A fogkő eltávolítása után a fogakat Airflow sópolírozással tesszük egyenletessé, a sima felületen ugyanis sokkal nehezebben tapad meg a lepedék. A fogkő eltávolítása és a fogak tisztítása/polírozása után pedig a baktériumok okozta panaszok is megszűnnek.

A konzultáció és dentálhigiéniés tanácsadás szerepe

A fogkő eltávolítása után dentálhigiénikus munkatársaink megfelelő instrukciókkal látják el a pácienseket a tartós eredmény megőrzéséért. Megfelelő fogkefét, fogselymet és interdentális fogkefét javasolnak, és azok helyes használatát is megtanítják. Az otthoni dentálhigiénés kezelések hatékonyságát érdemes időről időre ellenőrizni, ezért javasoljuk, hogy 2-4 hét elteltével ismét keressék fel fogorvosukat, és konzultáljanak a helyes fogápolásról, ezzel garantálva a valóban hosszantartó eredményt és panaszmentességet.

Szakember, aki a kezelést végzi

Jakubecz Csilla
Jakubecz Csilla - additional photo

Jakubecz Csilla

Vezető fogászati asszisztens, dentálhigiénikus

Dr. Kovács Kinga
Dr. Kovács Kinga - additional photo

Dr. Kovács Kinga

Fogorvos, konzerváló fogászat és fogpótlástan szakorvos

Dr. Orosz Orsolya
Dr. Orosz Orsolya - additional photo

Dr. Orosz Orsolya

Fogorvos, fogszabályozó szakorvos

Gyakori kérdések

Milyen kezelések tartoznak a dentálhigiéné témakörébe?
Ultrahangos fogkő eltávolítás, biofilm réteg eltávolítása sópolírozással, polírozás
Mit tehetek hogy javítsam a szájüregem higiéniáját?
Rendszeres szájápolás, lehetőleg jó minőségű ultrahangos fogkefe használata, rendszeres, legalább évente egy kontroll a dentálhigiénikusnál.
Kérhetek-e tanácsot a témával kapcsolatban szakemberektől?
A dentálhigiénikus feladata nemcsak a fogkő eltávolítása és a fogak tisztítása, hanem a páciens instruálása, motiválása, és tanítása a fogak tisztítására.

Árak

Dentálhigiénia

  • Egyéni szájhigiénés tanácsadás (iTop)25 000 Ft
  • Ultrahangos fogkőeltávolítás37 000 Ft
  • Fogkőeltávolítás egyéni tanácsadással (iTop) kombinálva45 000 Ft
  • Ultrahangos fogkőeltávolítás, érzéstelenítésben42 000 Ft
  • Sópolírozás, biofilm terápia25 000 Ft
  • Éves kontroll, vizsgálat, kezelési terv10 000 Ft
  • Kismama fogászati szűrés10 000 Ft
  • Rendelői fogfehérítés105 000 Ft
  • Otthoni fogfehérítő, sínekkel együtt95 000 Ft
  • Kombinált fogfehérítés (rendelői+otthoni)185 000 Ft