Milyen típusú foghiány esetében ültetünk be fogimplantátumot

Implantológia
Comments Off

Fogimplantátum a sorközi foghiány ellátására, amikor egy vagy két fog hiányzik:

zárt fogsorból egy vagy két fog hiányzik közvetlenül egymás mellől. Ebben a szituációban elkerülhető, hogy lecsiszoljuk a szomszédos fogakat, a hiányzó fog helyének megfelelő fogimplantátum kerül be az állcsontba, majd a gyógyulást követően erre készítjük el a fixen rögzülő fogkoronát.

Sorvégi foghiány, amikor több rágófog is hiányzik egymás mellől:

a fogív végén levő őrlőfogak hiányoznak, így nincs kellő számú pillérfog, amelyre fixen rögzülő, ragasztott hídpótlás készülhetne. Ilyen esetekben – hagyományosan – részleges-, kivehető fogsort készítünk. Azonban ha a hátsó őrlőfog helyének megfelelően fogimplantátumot ültetünk be, amely úgy működik, mint egy hátsó pillérfog, már készíthetünk fixen rögzített hídpótlást. Így elkerülhető a kivehető fogsor okozta kellemetlenség.

Teljes fogatlanság és fogimplantátum, amikor a páciens már fogsort visel:

Gyakrabban alkalmazzuk a felső állcsontba ültetett 4, és az alsó állkapocsba ültetett 2 darab implantátum segítségével a kivehető fogsor patentszerű rögzítését. Ennek segítségével a kivehető fogsor stabilan megtámaszkodik az állcsontokon a fogászati implantátum segítségével, és nem mozdul el használatakor.

Teljes fogatlanság, amikor fogágybetegség következtében egyszerre több fogat távolítunk el:

előrehaladott fogágybetegség egyes eseteiben nincs mód a mozgó fogak megmentésére. Ilyenkor több, akár 6-16 fogat is eltávolítunk egyszerre. A páciens fogatlanítása után – bizonyos esetekben – mód van rá, hogy az alsó- és felső állkapocsba ültetett 8-8 darab fogászati implantátumra fixen rögzülő hídpótlást készítsünk.

Altatásban vagy helyi érzéstelenítésben végzik az implantátum beültetését?

Általában az implantációs műtéteket helyi érzéstelenítésben végezzük. Ritkán, ha nagyobb beavatkozásra van szükség, kiterjesztett csontpótlással együtt végzett implantátum beültetés eseteiben vagy ha páciens nagyon fél, esetleg igen erős a garatreflexe és hányingere van, ha a benyúlnak a szájába, az implantációs műtétet altatásban végezzük le. Az altatáshoz előzetesen kivizsgálás szükséges.

[table id=1 /]

Implantológia